A túzok (Otis tarda L.) a nyílt
vidékek, füves puszták, mezőgazdasági területek jellegzetes madara. Nagy termete és erős futólábai ellenére
kiválóan repül, szárnyfesztávolsága a 2,5 m-t is elérheti. Elterjedési területe Észak-Afrikától egészen
Kelet-Ázsiáig terjed, de Nyugat-Európából gyakorlatilag teljesen kihalt, csak Spanyolországban és
Portugáliában fordul elő. Nagy-Britanniában jelentős erőfeszítéseket tesznek a madár visszatelepítése érdekében.
A hazánkban élő állomány nagysága 1200–1300 egyedre tehető, de sajnos élőhelyeinek egy részén csökkenő tendenciát mutat.
A legnagyobb veszélyt, a javuló élőhelyi adottságok ellenére, a populációk felaprózódása és elszigetelődése jelenti.
A túzok szívesen fészkel a táplálékban gazdag mezőgazdasági területeken, ahol fészkei fokozott veszélynek vannak kitéve.
A hazai túzokállomány gerincét a tiszántúli (dévaványai, cserebökényi), valamint kiskunsági populáció alkotja,
de előfordul a Hortobágyon, a Borsodi–Mezőségben, valamint a Lajta-vidéken is.
A túzok, bár a nyílt, alföldi területek madara, óvatossága miatt mégis ritkán látható. A költő madár vöröses árnyalatú,
barnássárga színű, fekete és világos harántsávokkal tarkított hátával rejtőzködik a ragadozók elől. A nászruhát
öltő madár nyakpajzzsal is rendelkezik. A túzokkakasok jellegzetes és látványos násztánca a dürgés. A madár fészekalja
2–3 tojás, de mivel évente csak egyszer költ, reprodukciós képessége gyengének mondható.
Hazánkban a túzok fokozottan védett, természetvédelmi értéke 1 000 000 Ft; a Természetvédelmi Világ- szövetség
(IUCN) európai Vörös Listája sérülékeny fajként jelöli. A Nemzetközi Madárvédelmi Tanács (International
Council for Bird Preservation, ICBP) túzokvédelmi csoportja szintén a különösen veszélyeztetett fajok közé
sorolta.
A madár védelme érdekében zajlik Magyarországon az EU egyik legnagyobb természetvédelmi programja, a
LIFE Túzokvédelmi Program. A program több mint egymilliárdos költségvetéséből 482 millió forint az Uniós támogatás,
a fennmaradó részt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium biztosítja. A támogatási összegből megvásárolt
földterületek egy részét a szakemberek lucernával és repcével ültetik be, ami segít a madaraknak átvészelni a
téli, táplálékszegény időszakot. Az egész országot átfogó védelmi program 9 mintaterületen folyik, célja 2008-ra
a hazai túzokállomány 10%-os megnövelése.
|
|