A számunkra eredetileg kitűzött munka csatornatisztítás volt. Amikor azonban megérkeztünk szálláshelyünkre, a fülöpházi oktatóközpontba, Máté András természetvédelmi őr kellemes meglepetéssel várt bennünket: nem csatornákat fogunk tisztítani, hanem a Rákosivipera-védelmi Központban a viperák számára rendezünk be egy olyan, 126 m2-es terráriumot, amely várhatóan a kígyók minden életfolyamatához kedvező feltételeket biztosít. Az az igazság, hogy a csere nem nagyon tört le bennünket.
Az első munkanap azzal kezdődött, hogy Péchy Tamás, a Rákosivipera-védelmi Központ vezetője ismertette az elvégzendő feladatot. Ezt követően egy viperát is elővett a búvóhelyéről a társaságnak. Természetesen mindenki teljes extázisban kattogtatta a fényképezőgépét. Látva a viperát, értve a feladatot mindjárt jobb hangulatban láttunk neki a munkának. Az előre elkészített „ketrecből” kigyomláltuk a növényeket, majd annak alját kibéleltük a viperák kiszökését vagy más állatok alulról való behatolását meggátló műanyaghálóval. A felszín átrendezésével kialakítottuk a későbbi tó, valamint domb helyét, és a magasabb térszínű területeket vastagon beterítettük homokkal. A vizes és a nedvesebb élőhelyek kialakítását dupla fólia leterítésével alapoztuk meg. Ezután következett a növénytársulások összerakása. A legmélyebb részen elterülő tó kibéleléséhez magassásos gyep- téglákat gyűjtöttünk. Az e fölötti területre kékperjés lápréti növényzet, majd egy átmeneti zónába élesmosófüves homoki sztyepréti növényzet került. A fölső, homokkal beborított területet és a dombot nyílt homokpusztagyepi vegetációval vontuk be. A tóból vízzel táplált lápréti növényzet a tervek szerint a viperák bőrének vedlés előtti megpuhítását, az élesmosófüves terület a kígyók optimális táplálkozását, a fölső, nyílt homokpusztagyep pedig az áttelelésüket kell szolgálja. A munka méltó befejezéseként Péchy Tamás és Máté András az egyetemi hallgatók bevonásával kiválasztott 3 hím- és 6 nőstényviperát, majd az előbbi ezek szabadon engedésével az új „élőhelyet” benépesítette.
A viperamentést segítő munkánkért Halpern Bálint, a Rákosi vipera LIFE-program vezetője valamennyi- őnknek „Viperamentő önkéntes” kártyát adott.

Vissza a főmenüre